Bankszámlaszám Kereső Név Alapján / Számlaszám Kereső - Terasz | Femina
- Ki kapja meg az átutalásom, ha eltévesztem a számlaszámot?
- Remix
- Bankszamlaszam kereső név alapján
- Karaoke
- Hogy tudhatom meg a számlatulajdonos nevét /esetleg címét is/ bankszámlaszám alapján?
- Lyrics
Ez utóbbiból kiderül, hogy létező adóalanyról van-e szó, másrészt például az is, hogy az elvégzett munkához – lásd különösen az építőipart és e kör adóhatóság szerint "fiktív" számláit – rendelkezhet-e elegendő létszámmal. Amennyiben egy bankszámla technikailag sem pontos, akkor nyilván nem valós. Egy technikailag pontos szám esetében viszont állhat más is a bankszámlaszám mögött, nem feltétlenül a számlán megadott szállító. Természetesen tévedhet jóhiszeműen a szállító is a számla kiállítása során – elég egyetlen számot elírnia –, de mondjuk csődközeli helyzetben, vagy az adóhatóság által inkasszózott számla esetében a pénz "kimenekítésének" szándéka is állhat a "tévedés" hátterében. Mindezeket összevetve a bankszámla kapcsán szerintem – az adóhatóság revizorainak ugyancsak kedvelt kifejezésével élve – életszerűtlen feladat elé állítják (ne feledjük, a NAV is csak alkalmazója a jognak és nem alkotója a szabályoknak) a vállalkozásokat, és konkrétan a bankszámlaszám, mint ellenőrizendő adat sem az áfatörvény, sem a számviteli törvény idevágó rendelkezéseiből nem olvasható ki.
Ki kapja meg az átutalásom, ha eltévesztem a számlaszámot?
Remix
- Bankszámlaszám kereső név alapján lyrics
- Közösségi adószám kereső cégnév alapján
- Boomerang csatorna műsora
- Pomáz vróci út 72
Bankszamlaszam kereső név alapján
De sajnos ennek hozzáférése, bár nyilvános, mégis korlátozott, mert vagy cégközlöny előfizetés, vagy céginformációs előfizetés szükséges hozzá. A magánszemélyek bankszámlaszámával kapcsolatosan sehol nem adnak ki információt. 2013. dec. 8. 09:04 Hasznos számodra ez a válasz? 6/6 anonim válasza: sajnos nem adja ki a bank az elérhetőségét név és bankszámlaszám alapján. olx-ben ilyen csalók vannak. eladják utalással a telefont, aztán sehol sem lehet őket elérni, hogy merre jár a telefon úgy mégis,. 2014. nov. 29. 02:56 Hasznos számodra ez a válasz? Kapcsolódó kérdések: Minden jog fenntartva © 2020, GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Karaoke
Hogy tudhatom meg a számlatulajdonos nevét /esetleg címét is/ bankszámlaszám alapján?
Az áfatörvény nem írja elő a számlán kötelezően szereplő adatok sorában a szállító bankszámlaszámának feltüntetését, de nyilvánvalóan ez a fizetési kötelezettség teljesíthetőségének – a készpénzfizetést kivéve – alapvető feltétele, és a szállítónak elemi érdeke ezt az adatot pontosan közölnie. Elviekben – a vevő csak azt a kötelezettségét fizesse ki, amelyre kötelezett, és szerződésbeni kötelezettségének megfelelő módon – e körbe tartozhat a szállító banszámlaszámának ellenőrzése is (téves számlára való utaláskor a számlában megadott fizetési határidőt is túllépheti a vevő). Az adóhatóság az üzleti ellenőrzési eljáráshoz kapcsolódóan kiadott tájékoztatójában az ellenőrizendő adatok közt említi a szállító (a számla kibocsátójának) bankszámlaszámát is. ). Az interneten elérhető, bankszámlaszámok ellenőrzését segítő adatbázisok (mint például a) csak adott IBAN vagy GIRO bankszámlaszám technikai helyességét ellenőrzik, de annak tulajdonosáról nem adnak (nem adhatnak) információt. Az adóhatóság honlapján elérhető adatbázis sem tartalmaz adatot a vállalkozások bankszámlaszámára vonatkozóan.
Lyrics
Hozzáteszem, hogy a mostani állapot a tisztességes embereket nem védi meg. Jelen pillanatban a bűnözők használják a törvényt védőpajzsként, és így követnek el bűncselekményeket" – vázolta álláspontját a szerkesztő. "A bankszámlaszám kezelésére szigorú előírások vonatkoznak. Az érintettek számára kiemelten fontos érdek, hogy a bankszámlaszámukat csak az arra jogosult személyek kezeljék. Álláspontom szerint egyfajta "önbíráskodásnak" tekinthető az, hogy a feltételezett jogsértő személyek "pellengérre állítása" céljából, az általuk esetlegesen elkövetett jogsértésekre adott válaszlépésként a bankszámlaszámuk bárki számára megismerhetőek lennének" – vázolta hivatalos álláspontját levélben a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság részéről dr. Péterfalvy Attila elnök. "Egy interneten keresztül elkövetett visszaélésre sem lehet válasz egy másik jogsértés, jelen esetben a bankszámlaszám jogellenes nyilvánosságra hozatala. Egy jogállamban el kell határolni a jogsértés felett érzett felháborodást attól, hogy az adott személy milyen szankciókat tart helyén valónak. "
A csalókergető admin a külföldön már jól bevált PayPal fizetési rendszert sem tartja jó megoldásnak. "A PayPal rendszer nem megoldás, mert ott is rögtön átmegy az utalás, több ilyen esetünk volt már. Nemrégiben tettünk közzé éppen egy ilyet, ahol a sértett panaszkodott hogy miért küldték el a pénzt a vevőnek, amikor a csomagban nem az a termék volt amit megrendelt. Hiába a panasz, a pénzt felvették. Ilyen esetekben még kevesebb az esély arra hogy bármi is kiderüljön a csalóról" – vázolta tapasztalatait az Internetes Károsultakért honlap szerkesztője, aki a megoldást a szabálysértési értékhatár drasztikus csökkentésében látja. "A megoldás a szabálysértési értékhatár leszorítása lenne 5000 forint alá, hogy a hatóság e felett büntető keretekben tudjon eljárni a csaló ellen. Ebben az esetben az adatvédelmi törvényhez nem kellene nyúlni. Amennyiben ez az állapot nem változik, az adatvédelmi törvényt kell módosítani, hogy a hatóság részére szabálysértés keret között is kiadhassanak információt a bankok és telefontársaságok.