Magyar Rádió Márványterem / Magyar R�Di� M�Rv�Nyterme
- Magyar Rádió épületei, Esterházy és Károlyi palota | Anno Budapest VIII. kerület rádióépületek egykor.hu | régi Magyarország akkor és most
- A Bartók Rádió Napja – Koncertkalauz
- Rádió magnó
- Rádió 92.3
- ArTRIUM - a Bartók Rádió kortárszenei seregszemléje V/4. rész | Jegymester
- Magyar Rádió Márványterem | Grünberger Tamás csillár
Arany, Brahms, Elek mind békében megfért egymással? Azt hiszem, színes és mozgalmas év volt és még lesz is. Mindegyik programomat nagyon szeretem, ezért jól megférnek! Verset és drámát is ír: mikor jut erre ideje? A prózai nagyformákkal inkább nyaranta szoktam foglalkozni, ilyenkor minden mást próbálok félretenni. Verset pedig bármikor, amikor kedvem van hozzá. Be kell osztanom az időt, mert valóban kevés van belőle. Windhager Ákos" Az interjú a Kultú jelent meg 2017 november 13-án. Az eredeti cikkhez kattintson ide: A magyar táncok forrásai – interjú Elek Szilviával
Magyar Rádió épületei, Esterházy és Károlyi palota | Anno Budapest VIII. kerület rádióépületek egykor.hu | régi Magyarország akkor és most
Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt. Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK! Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!
A Bartók Rádió Napja – Koncertkalauz
A hét eseményei közül két hangverseny emelkedik ki: Farkas Gábor Chopin-lemezének bemutatója, illetve a Madarász Iván 70. születésnapja tiszteletére rendezendő koncert. A Pannon Filharmonikusokért és Baráti Kristófért ezúttal Pécsre érdemes utazni, abba a városba, ahol június 7-én kezdődik a minden évben nagy érdeklődéssel kísért színházi fesztivál, a POSZT. Ingyenes koncertek június 2. és 9. között június 18. 00 Göd – Klukon Edit és Ránki Dezső Liszt-estje június 3. 18. 00 Kobuci – az Aelia Sabina Művészeti Iskola növendékeinek koncertje június 4. 17. 00 Gozsdu udvar – Pocsai Krisztina Quartet 18. 30 Gozsdu udvar – Malek Andi Soulistic 19. 00 Magyar Rádió Márványterem – Drahos Béla (fuvola), Homor Zsuzsa (zongora) 19. 00 BJC – LFZE (BA)-diplomakoncert 20. 00 Szimpla kert – Babel Sound Kedd: Boga 20. 00 Gozsdu udvar – Gyárfás István Trió június 5. 16. 00 Dürer Kert – Nyárköszöntő Jazz Fesztivál 17. 00 Gozsdu udvar – Swing à la Django 18. 30 Gozsdu udvar – Szőke Nikoletta Quartet 17. 00 Gozsdu udvar – Hajdu Klára 22.
Rádió magnó
- ORIGO CÍMKÉK - márványterem
- Magyar R�di� M�rv�nyterme
- Fantasy rádió
- Munka, állás: Almási Balogh Pál Kórház - Ózd | Indeed.com
- Magyar rádió márványterme cím
- Rádió taxi
Rádió 92.3
Az Arany János-emlékévben ön talán a legtöbb koncertet adó művész (és intézmény). Miért tartotta fontosnak, hogy a költőhöz kapcsolódó zenének ekkora hangsúlyt és nyilvánosságot adjon? Egyrészt azért, mert e szerzők jelentős része ma már ismeretlen, holott megérdemelné az ismertséget. Másrészt Arany igazi muzsikus költő volt, így életműve felelevenítésekor kihagyhatatlan a muzsika. Hűvösvölgyi Ildikóval közös estjeik inkább mesélősek vagy vérbő melodramatikus koncertek? Az est nagyobbik része zenével együtt hangzik fel. Az eredetileg is melodrámaként komponált művek mellett felcsendül számos vers is, amelyek közül többet már mi formáltunk melodrámává, úgy, hogy korabeli szerzők műveit illesztettük a versekhez. Egy saját magam által szerzett melodráma – a Hídavatás című balladára – is elhangzik kis stiláris kirándulásként. A további zenék átvezetésként, összekötésként vagy hangulatfestésként jelennek meg, de komoly dramaturgiai funkciójuk is van. Ismert önről, hogy kutat. Kapott segítséget valakitől a műsorterv összeállításához?
ArTRIUM - a Bartók Rádió kortárszenei seregszemléje V/4. rész | Jegymester
Károlyi-palota (Pollack Mihály tér 3. ) A palotát Károlyi Lajos gróf megbízásából Ybl Miklós tervezte 1863-ban. Az épületet 1921–1944 között az Olasz Királyság követsége bérelte a Károlyi-családtól. 1944-ben teljesen kiégett, a háború után a Bizományi Áruház raktáraként üzemelt. Az épületet 1966-ban kapta meg a Magyar Rádió, és a régi tervek alapján részlegesen helyreállíttatta, azonban mára igen lepusztult állapotba került. A Rádiómúzeum, az Irattár, a Reklámiroda és az Informatika elhelyezését szolgálta, ma üres. Üzemépület (Pollack Mihály tér 8-10. ) A hajdani Festetics- palota kertjének csodálatos kovácsoltvas kerítése és kapuja mögött a nyolcvanas években felhúzott üveghomlokzatú épület. Itt voltak az étkezde, az archívum raktárai, a feldolgozók, stúdiók. Később programközpontot alakítottak ki az egyik szintjén. Jelenleg földszintjén van a Rádió- és Televíziótörténeti Múzeum. Szentkirályi utcai épületek (Szentkirályi utca 25-27. ) A Szentkirályi utcában, a Nemzeti Lovarda mögött, 1928-29-ben építtette fel a Lovarda Egyesülete a 27-31. alatti három lakóházat, egybefüggő, teljesen azonos homlokzattal.
Magyar Rádió Márványterem | Grünberger Tamás csillár
MR 6-os Stúdió, 14:00 C. Gervaise: Régi francia táncok C. Le Jeune: Tavasz Wagner: Lohengrin – A lovagok gyülekezése a II. felvonásból (Jay Friedman átirata) Dubrovay László: Berregő polka Közreműködik: a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának Rézfúvósegyüttese Márványterem, 14:45 Bárdos Lajos: Menyecske Decsényi János: Kutyafoci Fekete Gyula: Három szép pillangó Kodály Zoltán: Zöld erdőben, Villő, Méz, méz, méz Karali József: Estéli nótázás Vezényel: Walter Judit Közreműködik: Magyar Rádió Gyermekkórusa Arany Zsuzsanna (zongora) MR 6-os Stúdió, 15:30 Játékos vetélkedő a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek részvételével Házigazda, műsorvezető: Becze Szilvia Márványterem, 17:00 Dvořák: A-dúr zongoraötös, op. 81 Közreműködnek: Oláh Vilmos, Modrián József (hegedű), Fülöp Levente (brácsa), Háry Péter (gordonka), Réti Balázs (zongora) MR 6-os Stúdió, 18:00 Huszár Lajos: Strafe mich nicht in deinem Zorn Mendelssohn: Psalm XLIII. "Richte mich Gott"op. 78. Nr. 3. Verdi: Laudi alla Vergine Maria Orbán György: Chiaro Liszt Ferenc: Inno a Maria Vergine Vezényel: Pad Zoltán Közreműködik: Magyar Rádió Énekkara, Bábel Klára (hárfa), Vékey Mariann, Fülöp Andrea (zongora) Márványterem, 18:45 Haydn: Skót népdalfeldolgozások Haydn: G-dúr trió, Hob.
Az ingatlanon, illetve a szomszédos Festetics-palota megvásárolt kertjének területén 1932-1936 között Münnich Aladár, majd 1939–1944 között Cséry Miklós tervei alapján újabb bővítésekre került sor (ez utóbbira csak részben, a háború miatt). Ezek eredményeként a stúdiópalota kezdeti 275 m2-es alapterülete 813 m2-re emelkedett. 1945 februárjától megindult az épület háború utáni helyreállítása, 1949 novemberében az udvaron Szabó István tervei alapján felépült a vendégek fogadására és a rádiós műhelymunka serkentésére a Pagoda épülete. ----- Az épületegyüttes Európa legrégibb (majdnem máig) működő rádió-stúdióépülete. (2013 nyarától a közszolgálati rádióműsorok készítése már a közmédia Kunigunda úti gyártóbázisán történik. ) Központi Irodaépület (Pollack Mihály tér 4-6. ) Az Esterházy utcában (jelenleg Pollack Mihály téren) álló – Ybl Miklós terve alapján 1857-58-ban épült – Nemzeti Lovarda földszinti szalonját már felhasználta zenekari felvételekre a Rádió, átépítései alkalmával. Miután a Lovardát a II.