Jeruzsálem Óváros Térkép, Jerusalem Óváros Térkép
A szunnita iszlám számára Jeruzsálem a harmadik legszentebb hely Mekka és Medina után; kezdetben ez volt az imairány (kibla), és a Korán szerint Mohamed próféta innen járta meg egy éjjel a Mennyországot. Mindennek megfelelően a mindössze 0, 9 km² kiterjedésű Óváros számos szent helyet foglal magába, így a Templom-hegyet a Siratófallal, a Sziklamecsettel és az Al-Aksza-mecsettel, valamint a Szent Sír-templomot. Napjainkban Jeruzsálem az izraeli–palesztin konfliktus egyik kulcspontja. Az 1948-as első arab–izraeli háborúban Nyugat-Jeruzsálemet Izrael, Kelet-Jeruzsálemet (az Óvárossal együtt) pedig Jordánia foglalta el és később annektálta. Az 1967-es hatnapos háborúban Izrael Kelet-Jeruzsálemet is elfoglalta, és a környező területekkel együtt Jeruzsálemhez csatolta. Izrael egyik alaptörvénye, az 1980-as Jeruzsálem-törvény szerint Jeruzsálem az ország osztatlan fővárosa. Az izraeli kormányzat minden ága itt működik, beleértve a Knesszetet, a miniszterelnök és az elnök rezidenciáját, valamint a Legfelsőbb Bíróságot.
Opatija térkép
- Igo8 térkép
- Fejér Szövetség honlapja: Trianon titkai, avagy hogyan bántak el országunkkal…
- Sárgarépa-főzelék ahogy gyerekkorunkban főzték! A nagyi is így csinálta! - Bidista.com - A TippLista!
- Hogyan kezdjünk el sportolni?
- Kiadó családi ház győrben
- Urológus magánrendelés eger
- Scholar europa velemenyek d
- Primo térkép
Jeruzsálem ( '; bibliai héber: ירושלם '; Hieruszalém/Hieroszolüma;) város a Közel-Keleten, a Júdeai-hegység egy fennsíkján a Földközi-tenger és a Holt-tenger között. A világ egyik legősibb városa; a Dávid városa néven ismert városrész a Kr. e. 4. évezredben népesült be. Az ókori mezopotámiai ékírásos táblákon Urusalima néven említettek. A Kr. 8. században a Júdai Királyság vallási és közigazgatási központjává fejlődött. Hosszú történelme során legalább kétszer lerombolták, és számos alkalommal cserélt gazdát. 1538-ban, Nagy Szulejmán alatt városfalakkal vették körül, melyek kijelölik az Óvárost. A modern Jeruzsálem messze túlnőtt a városfalakon. Jeruzsálemet az Ábrahámi vallások – a judaizmus, a kereszténység és az iszlám – mindegyike szent városként tartja számon. A Biblia szerint Dávid király foglalta el, és tette az Egységes Izraeli Királyság fővárosává, majd Salamon felépíttette az Első templomot. A "szent város" jelzőt valószínűleg a fogság utáni időszakban kapta. A kereszténység számára a Septuaginta őrizte meg a város szentségét, amit az Újszövetség beszámolója Jézus kereszthaláláról tovább erősített.
Jerusalem óváros térkép
Az Agoda felhasználóinak rendelkezniük kell egy e-mail címmel, azonban mi nem találtunk e-mail címet az Ön Facebook-fiókjában. Próbálkozzon újra, miután hozzáadott egy e-mail címet a Facebook-fiókjához, vagy regisztráljon közvetlenül az Agoda oldalán az e-mail címével.
Az Óváros területéhez képest méretei elenyészők, vallási jelentősége annál nagyobb. A zsidó vallás egyetlen, míg az iszlámnak a harmadik (Mekka és Medina után) szent helye. Tévedés, hogy a zsidók szent helye a Kotel ha maaravi (nyugati v. Siratófal). Szent helyünk a Templomhegyen található, ahol az I. és a II. Templom is állt valaha. Hogy mégis a Siratófalnál imádkozunk, annak az az oka, hogy ez a hely fekszik legközelebb a szentek szentjéhez (kodes ha-kodesim), ahova ma csak rendőri engedéllyel és fegyveres kísérlettel lehet belépnünk. Vessünk még egy pillantást a Templomhegyre. A har ha-Bait zsidó negyedbe függőlegesen benyúló része a Siratófal. Síkban ábrázolva természetesen a szintkülönbség nem érzékelhető, de nézzük fotón. A Siratófal nem csak az izraelben élő. de a világ zsidóságának is az egyetlen szent helye. Háttérben az arany kupolás Szikladóm Az iszlám vallás képviselői "csak" mintegy 1300 éves jogot formálnak az Óvárosra. A Szilkadómon kívül, melyet a köré a szikla köré építettek, melyről Mohamed próféta az égbe emelkedett és amelyen kivehető lovának patanyoma, itt található a szürke kupolás Al-Aksza mecset.