Autóbusz Menetrend Szarvas Békéscsaba
honlapja A Körös Volán honlapja A Körös Volán autóbuszainak listája Források Szerkesztés Békéscsabai helyi menetrend (lapon) - érvényes: 2013. július 1-től.
Remix
Emellett pedig időnként innen is indul. Korábban a 7-es és a 17-es buszok voltak ilyen státuszban. 17V (Ruhaipari Szakközépiskola – Autóbusz-állomás) sz. fontosabb létesítmények, közlekedési csomópontok Ruhaipari Szakközépiskola végállomás Parkerdő Fényes érintésével Szerkesztés 2016 óta esténként érinti Fényes városrészt is, viszont csak egy irányba, s a Ruhaipari Szakközépiskola érintésével. Iskolai előadási napokon és tanszünetben munkanapokon 20:30-kor és 22:25-kor közlekedik úgy, hogy érinti Fényes városrészt. A megállóhelyek: Autóbusz-pályaudvar, Andrássy Gimnázium, Petőfi liget, Petőfi utca, Haán Lajos utca, Szabadság tér, Kölcsey utca, Ábrahámffy utca, Körgát, Lencsési ABC, Lencsési lakótelep, Ifjúsági tábor, Lencsési autóbusz-forduló, Ruhaipari Szakközépiskola, Feketefenyő utca, Borjúréti kertek, Fényes, vasút, Fényes, autóbusz-forduló, Fényes, Vegyesbolt, Perei tanya, Fényesi utca, Veszely csárda, Ruhaipari Szakközépiskola. Jegyzetek Szerkesztés ↑ Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium, Békéscsabai Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedés Szakközépiskola, Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola, Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium, Békéscsabai Bartók Béla Művészeti Szakközépiskola, és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Lencsési Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény ↑ Korábban: Ifjúsági tábor főbejárat Külső hivatkozások Szerkesztés Békéscsaba buszjáratai és menetrendjük A Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt.
Kapcsolódó vonalak Vonalcsalád: 17 Hálózat: Békéscsaba tömegközlekedése Útvonaldiagram 0 - 20 Autóbusz-állomás vá. 2 - 18 Andrássy Gimnázium 4 - 16 Petőfi liget 6 - 14 Petőfi utca 8 - 12 Haán Lajos utca 10 - 10 Szabadság tér 12 - 8 Kölcsey utca 13 - 7 Ábrahámffy utca ∫ - 6 Lencsési, TESCO 14 - 5 Körgát 16 - 4 Lencsési ABC 18 - 2 Lencsési lakótelep 19 - 1 Ifjúsági tábor 20 - 0 Lencsési autóbusz -forduló vá. A vonalon javarészt Ikarus C80 -as és MAN SG 263 -as autóbuszok járnak. Jellemzői Szerkesztés A járatokat egész nap sokan használják, Békéscsaba egyik legforgalmasabb autóbuszvonaláról van szó. A tanulók számára kedvező, hogy Békéscsaba sok oktatási intézményének [1] közelében elhalad a járat, illetve érinti a belváros több pontját, valamint az autóbusz-és vasúti pályaudvart is. Útvonala Szerkesztés Lencsési autóbusz-forduló felé Autóbusz-állomás felé Autóbusz-állomás Temető sor Boczkó Dániel tér Andrássy út Bartók Béla út Dózsa György út Corvin utca Lencsési út Lencsési autóbusz-forduló Autóbusz-állomás Megállóhelyei Szerkesztés Az Autóbusz-állomás felé a buszok érintik a Lencsési, TESCO megállót is, míg a Lencsési autóbusz-forduló felé kihagyják.
17V busz (Békéscsaba) – Wikipédia
0, 45 km Rózsa utca 22 Tavasz utca 1 Veres Péter utca végállomás A Szent István tér lezárása miatt a busz útvonala 2012. október 1-től megváltozott. A 3-as busz innentől a Malom tér helyett a Szabadság tér -ről indul, s oda is érkezik, ebben az időszakban hurokjárat. Megszűnt az ÁNTSZ -ig közlekedő betétjárata, s a Malom tér -ig közlekedő 3M busz ekkortól indul el. A végállomások 2014. februárjától ismét megváltoztak, immáron a Szabadság tér -ről indulva csak a Veres Péter utcáig közlekednek a buszok. A buszok 2014. február 22. és 2016. január 1 között, az Orosházi úti felüljáró átalakítása miatt, összetettebb, bonyolultabb útvonalon közlekedtek.
A békéscsabai 17V jelzésű autóbusz az Autóbusz-állomás és a Lencsési autóbusz-forduló között közlekedik a 17-es busz kiegészítő járataként. A viszonylatot a Volánbusz üzemelteti. Ez az egyik járat, amely összeköti a Lencsési lakótelepet a belvárossal, valamint az autóbusz- és vasúti pályaudvarral. "17V" jelzésű autóbuszvonal Mercedes-Benz Conecto a 17V járaton Történeti adatok Státusz: aktív Első üzemnap: 2012. december 9. Üzemi adatok Jellege: alapjárat Település: Békéscsaba Üzemeltető: Volánbusz Zrt. Járműtelep: Szarvasi úti telephely Járművek: Ikarus C80, MAN SG 263, Mercedes-Benz Conecto Végállomások Induló állomás: Autóbusz-pályaudvar Érkező állomás: Lencsési autóbusz-forduló Útvonaladatok I→É É→I Vonalhossz (km): 5, 2 5, 2 Megállóhelyek (db): 12 13 Menetidő (perc): 20 20 Járatadatok Üzemidő: tanévben tanszünetben hétfő: 4. 45–22. 40 4. 40 kedd: 4. 40 szerda: 4. 40 csütörtök: 4. 40 péntek: 4. 40 szombat: 5. 00–22. 40 5. 40 vasárnap: 5. 40 Menetszám: tanévben tanszünetben hétfő: 25+28 35+36 kedd: 25+28 35+36 szerda: 25+28 35+36 csütörtök: 25+28 35+36 péntek: 25+28 35+36 szombat: 35+36 35+36 vasárnap: 35+36 35+36 Megjegyzések Néhány járat a Ruhaipari Szakközépiskolától/Ruhaipari Szakközépiskoláig szállítja az utasokat.
A békéscsabai 3-as jelzésű autóbusz a belvárosi Szabadság tér és a jaminai Veres Péter utca között közlekedik. A viszonylatot a Volánbusz üzemelteti. Ez az egyik járat, amely hétköznap összeköti Erzsébethely városrészt a belvárossal, valamint az autóbusz- és vasúti pályaudvarral. A tanulók számára kedvező, hogy Békéscsaba igen sok iskolája [1] mellett elhalad a járat, illetve érinti a belváros több pontját is.
- Autóbusz menetrend szarvas békéscsaba remix
- Csl plasma nyíregyháza low
- Bécs adventi vásár 2019
- 17V busz (Békéscsaba) – Wikipédia
- Csontrák tünetei felnőttkorban
- Székesfehérvár programok ma
- Www cegjegyzek hu
- Autóbusz menetrend szarvas békéscsaba mini
- Hűtőpultok - Gastrocentrum
- Autóbusz menetrend szarvas békéscsaba budapest
- Dr csányi márta
- 160 gramos szénhidrátdiéta villamgyors vacsora vrabel krisztina de