Augusztus 20 Tüzijáték
- Költsége
- Index - Gazdaság - 6,5 milliárd forint biztosan elmegy az idei augusztus 20-ra tűzijáték nélkül is
- Augusztus
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában Írta: Euronews • A legfrissebb fejlemények: 18/05/2020 Tűzijáték Budapesten, 2019. augusztus 20-án - Szerzői jogok Koszticsák Szilárd/MTI Betűméret Aa Az idei augusztus 20-i tűzijáték eltörléséért indított petíciót pár nap alatt több mint 33 ezer ember írta alá. A kampányt elindító Homonnay Gergely azt írta, hogy azok írják alá, akik szerint "a pandémia utáni újrakezdést jobban szimbolizálná, ha lemondanánk az augusztus 20-ra tervezett grandiózus pénzégetésről, és valami újat találnánk ki, amivel valóban méltóképp tudnánk ünnepelni a magyar állam születésnapját". Egy hete már a Magyar Hírlap is megszellőztette, utána a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetője is elmondta, hogy "minden eddiginél grandiózusabb" fény- és tűzijátékot terveznek a nemzeti ünnepen. A tűzijáték-ellenes petícióhoz csatlakozott a Momentum Mozgalom is. Facebook-posztjukban azt írták, hogy "Több százezer munkanélkülit, így több millió magyart hagy maga után komoly megélhetési válságban a vírus.
Költsége
A tűzijáték ára egyébként a többszöröse lesz a korábbiaknak. Az elmúlt években 210-220 millió forint körüli összegből hozták ki. Az idei augusztus 20-i sorozat egyébként sem lesz olcsó, a kormány 6, 57 milliárd forintból hozná ki a háromnapos Szent István-fesztiválnak elnevezett rendezvénysorozatot. A Magyar Turisztikai Ügynökség azzal indokolta korábban a minden idők legnagyobb tűzijátékát, hogy "augusztus 20-án Magyarország születésnapjára, az államalapításra, a több mint ezeréves történelmünkre emlékezünk, amely szintén megérdemli, hogy méltó módon, többnapos eseménysorozat keretében megünnepeljük", de a belföldi turizmus élénkítését is említették. Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere hétfőn arra hívta fel a figyelmet, hogy a háromnapos Szent István-fesztiválra többet akar elkölteni, mint amennyit a Lánchíd felújítására szánnak. A főpolgármester azt is kiemelte, hogy a Lánchídról szóló mérnöki jelentés szerint a híd állapotának változásához, a híd bevonatának állagromlásához, a rozsdásodáshoz jelentős mértékben hozzájárultak az augusztus 20-i tűzijátékok.
6, 5 milliárd forint értékben kötött szerződést a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH), valamint a Turisztikai Marketingkommunikációs Ügynökség Zrt. (TMÜ) a minden eddiginél grandiózusabbra ígért augusztus 20-i ünnepségsorozatra, és ebben még nincs benne a tűzijáték ára, írja a. A "Rendezvényszervezési és komplex kommunikációs ügynökségi feladatok ellátása a Turisztikai Marketingkommunikációs Ügynökség Nonprofit Zrt. részére a Szent István Napi ünnepségsorozat kapcsán" címszó alatt futó projektre hatmilliárd-ötszázhetvenötmillió forintot ír elő a szerződés, amelynek a harminc százaléka opciós. A projektre az állami Antenna Hungáriával szerződött a TMÜ, az Antenna Hungária egyébként 30 milliárdos keretösszegig szerződött tavaly az NKH-tól rendezvényszervezési feladatokra. A Nemzeti Közbeszerzési Hivatal Rogán Antal alá tartozik, és tavaly óta sokkal lazábban bánhatnak a közpénzzel, az NKH-nak nem kell alkalmaznia a közbeszerzések központi ellenőrzéséről és engedélyezéséről, illetve a központosított közbeszerzési rendszerről szóló jogszabályt a kiemelt fontosságú kormányzati kommunikációs vagy rendezvényszervezési feladatokra vonatkozó közbeszerzéseknél.
Ilyen körülmények között, egy felelős kormány nem dobhat ki több száz millió forintot ünnepségekre, egy fillért sem fordíthatunk pár perces szórakozásra! ". A fővárosi ünnepségsorozat árát ők inkább egy szolidaritási alapba tennék, amiből nehéz helyzetbe került embereket lehetne támogatni.
Index - Gazdaság - 6,5 milliárd forint biztosan elmegy az idei augusztus 20-ra tűzijáték nélkül is
Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt. Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK! 2020. május. 25. 14:30 Itthon "Magyarország is megérdemli a méltó ünneplést" – ezzel magyarázzák a grandiózus 20-i tűzijátékot Az idei augusztus 20-i tűzijátékról azt ígérik, Európa leglátványosabbja lesz. A Turisztikai Ügynökség a belföldi turizmus élénkítésével indokolja a nagyszabású programsorozatot, több mint 70 ezren viszont úgy látják: egy katasztrofális gazdasági hatásokkal lecsengett első járványhullám után és egy várható második előtt ezt nagyon nem így kellene. 2020. június. 15. 15:35 Karácsony azt kéri, hogy ne legyen tűzijáték a Lánchídon A főpolgármester egy mérnöki jelentésre hivatkozik, amely szerint a híd állapotának romlásához nagyban hozzájárultak az augusztus 20-i tűzijátékok.
Az Antenna Hungária egyébként 2019-ben 60 millió forinttal támogatta Rogán-Gaál Cecília-féle fitneszrendezvényeke t.
Augusztus
- Augusztus 20 tuzijatek
- Augusztus 20 tüzijáték kecskemét
- Tapéta bordűr webáruház
- Augusztus 20
- Augusztus 20 tuzijatek 2020
- Augusztus 20 tüzijáték története
- Vámpírnaplók 3 évad 22 rész
Tetszett a cikk? Értékelje a cikket: Hatszor annyi pénzt költhet a kormány az ünnepi tűzijátékra, mint az elmúlt években. Azt már korábban is tudni lehetett, hogy az idei tűzijátékot meglehetősen grandiózusra tervezik, az áráról azonban eddig nem voltak pontos információk. Most a szúrta ki az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerbe feltöltött dokumentumokban található szerződéstervezetben, hogy a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH) nettó 1, 3 milliárd forintos becsült árral számolt. A megbízást hirdetmény nélküli eljárásban pályáztatták meg, a meghívott cégek nevei ismerősek lehetnek az elmúlt évek közbeszerzéseiből: Az egyik az Antenna Hungária Zrt., ők tavaly nyáron nyerték el a kommunikációs hivatal 30 milliárd forintos rendezvényszervezési keretszerződését. A másik meghívott a Valton-Sec Zrt., amelynek kisebbségi tulajdonosa Bessenyei István, aki jó viszonyt ápolt az egykori Rogán-házaspárral. A harmadik a Network 360 Reklámügynökség Kft. annak a Csetényi Csabának a cége, aki hosszú éveken át sikeresen pályázott állami kommunikációs tendereken.