Adó 1 Százaléka Beteg Gyerekeknek
A felajánlások összegének megugrása első ránézésére előbbire utal, ám még az előző évhez képest jelentős javulás ellenére sem sikerült elérni a 2016-os szintet. Ráadásul, ha figyelembe vesszük, hogy időközben a bruttó átlagkereset épp 20 százalékkal emelkedett, akkor a két évvel ezelőttihez hasonló felajánlási hajlandóság mellett az idén nagyjából 10 milliárdot kellett volna összeszedni a civil szervezeteknek. Így pedig a számok inkább már arra utalnak, hogy az online bevallásnak ezt a hátrányát egyelőre nem sikerült teljes egészében kiküszöbölni. Ezt erősíti az is, hogy míg 2016-ban 2, 1 millióan ajánlották fel személyi jövedelemadójuk 1 százalékát valamely civil szervezetnek, ezúttal még csak 1, 8 milliónál tart ez a számláló. Szintén nem a tudatosság mellett szól, hogy szép számmal kaptak támogatást végelszámolás vagy törlés alatt áll szervezetek is: összesen 50 olyan alapítványnak ajánlottak fel pénzt az adózók, amelyek belátható időn belül meg fognak szűnni. A legtöbb pénzt az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány kapta.
Online
A vizsgált országok közül Srí Lankán a volt a legkisebb mértékű, 1, 7 százalékos a kamaszok dohányzása. A legmagasabb arányban, 35 százalékban pedig a délkelet-ázsiai Kelet-Timorban dohányoztak a tinédzserek. A fiúknál Tádzsikisztánban tapasztaltak a legkisebb, 2, 9 százalékos arányt, a legmagasabbat pedig 61, 4 százalékkal Kelet-Timorban. A lányoknál a legkisebb ráta, 1, 6 százalék szintén Tádzsikisztánban volt, a legmagasabb, 29 százalék pedig Bulgáriában. A felmért országok zömében a dohányosok legalább fele azt állította, hogy szeretne leszokni. A dohányzásról leszokni kívánó diákok Uruguayban voltak a legkevesebben: 32 százalék, a Fülöp-szigeteken pedig a legtöbben: 90 százalék. A kutatók ugyanakkor megjegyezték, hogy a jelentés a kamaszoktól származó információkon alapul, és a felmérésekben csak az iskolába járó kiskamaszok dohányzási szokásait kutatták, amit tehát nem lehet kiterjeszteni az egyes országokra. (MTI)
Pedig a labdarúgás területén is vannak kedvelt egyesületek: az Albert Flórián Labdarúgó Utánpótlás és Sportalapítványt több mint ezren támogatták, és így bő 5 millió forint jött össze nekik. Közélet Pénz 1 százalék CÖF Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány Heim Pál Gyermekkórház Közép-Európai Egyetem személyi jövedelemadó Olvasson tovább a kategóriában
❤️ SEGÍTS MEGOSZTÁSODDAL!!! Ha segíteni szeretne egy telefonhívással az ADHATVONAL SEGÍTSÉGÉVEL, amely 500. -Ft, 🍫 🍫 csak 1-2 csoki ára! 🙏 SMS küldése: Kérjük, küldje a 71-es kódszámot a 13600-as telefonszámra.... Telefon: hívja a 13600-at majd a gépi hang után 71-es kód! Köszönjük! Édesanyja levele: See More Please help Zalán's recovery! ❤️ HELP WITH YOUR SHARE!!! If you would like to help with a phone call with the help of ADHATVONAL, which is 500 HUF 500, 🍫🍫 Price of only 1-2 chocolate! 🙏 Her mother levele: Translated Remény Alapítvány Kérjük, segítse Zalán gyógyulását! ❤️ SEGÍTS MEGOSZTÁSODDAL!!! Ha segíteni szeretne egy telefonhívással az ADHATVONAL SEGÍTSÉGÉVEL, amely 500. -Ft, 🍫 🍫 csak 1-2 c... soki ára! 🙏 SMS küldése: Kérjük, küldje a 71-es kódszámot a 13600-as telefonszámra. Telefon: hívja a 13600-at majd a gépi hang után 71-es kód! Köszönjük! Édesanyja levele: See More
1 százalék a beteg gyermekeknek: 18049842-2-43
Az idei esztendőben is rendelkezhetünk jövedelemadónk két százalékáról. 1%-át az egyházaknak, másik 1%-át pedig civil szervezeteknek ajánlhatjuk fel. Kérjük, támogassa alapítványunkat adója 1%-ával, hogy minél többeknek nyújthassunk segítő kezet. " Az idei évben is dönthetünk adónk 1%-ának felhasználásáról, amelyeket szabadon választott civil szervezeteknek ajánlhatjuk fel. Kérjük, segítse alapítványunkat adója 1%-ával, hogy minél több gyermeknek legyen egészséges a tüdeje és teljes az élete. Adószám: 18109733-1-41 Bankszámlaszám: 10104105-49496900-01000006 Miért a Gyermekek Varázshegye Alapítványnak ajánlja fel adója 1 százalékát? 2003-ban a Gyermekek Varázshegye Alapítványt azért hoztuk létre, hogy támogassuk visszatérő és akut nehézlégzés, elhúzódó köhögés, asthma, bronchitis, valamint a cisztás fibrózis miatt kórházi kezelésre szoruló, krónikusan beteg gyermekek ápolását, gondozását, fizioterápiás ellátását és rehabilitációját. Fő feladatunknak tekintjük az asztmás, allergiás, illetve a cisztás fibrózisban szenvedő gyermekek életminőségének javítását, hogy a krónikus betegségben szenvedő gyermekek életét elfogadhatóvá és a lehetőségekhez képest vidámmá tegyük.
A 13-15 éves gyerekek 11 százaléka dohányzik - 444 A dohányzás a vezető halálok a megelőzhető halálozások körében, évente mintegy hatmillió ember halálát okozza. A legtöbben még tinédzser korukban szoknak rá a dohányzásra. Az amerikai betegség-ellenőrzési és megelőzési központ (CDC) fiatalok dohányzásával foglalkozó jelentése szerint világszerte a 13-15 éves gyerekek 11 százaléka dohányzik. A jelentésben a kutatók 2012 és 2015 között 61 országból származó, a fiatalok dohányzásával kapcsolatos felméréseket elemeztek. Az országok felében a fiúk legalább 15 százaléka, a lányok legalább 8 százaléka dohányzott. Rene Arrazola, a CDC dohányzással és egészségüggyel foglakozó hivatalának munkatársa, a tanulmány vezető szerzője emlékeztetett arra, hogy a dohányzás szinte az ember minden szervét károsítja, és minél fiatalabban szokik rá valaki, annál valószínűbb, hogy hosszú ideig nikotinfüggő marad. Éppen ezért kritikus, hogy megelőzzük a fiatalkori dohányzást, és megvédjünk egy újabb generációt, amely már dohányzik és emiatt súlyos betegségeknek és idő előtti halálozásnak van kitéve - mondta el a szakember.
Zsanettet agydaganattal műtötték! SEGÍTS MEGOSZTÁSODDAL! Ha segíteni szeretne egy telefonhívással az ADHATVONAL SEGÍTSÉGÉVEL, amely 500. -Ft, csak 1 fagyi ára! 🙏 SMS küldése: Kérjük, küldje a 71-es kódszámot a 13600-as telefonszámra.... Telefon: hívja a 13600-at majd a gépi hang után 71-es kód! Köszönjük! Édesanyja levele: See More Zsanette had surgery with brain tumor! HELP WITH YOUR SHARE! If you would like to help with a phone call with the help of ADHATVONAL, which is 500 HUF 500, only 1 ice cream price! 🙏 SMS: Please send the code number 71 to 13600 Phone: call 13600 then code 71 after the machine sound! Thank you! Mother's letter: Translated Remény Alapítvány Zsanettet agydaganattal műtötték! SEGÍTS MEGOSZTÁSODDAL! Ha segíteni szeretne egy telefonhívással az ADHATVONAL SEGÍTSÉGÉVEL, amely 500. -Ft, csak 1 fagyi ára! 🙏... SMS küldése: Kérjük, küldje a 71-es kódszámot a 13600-as telefonszámra. Telefon: hívja a 13600-at majd a gépi hang után 71-es kód! Köszönjük! Édesanyja levele: See More Kérjük, segítse Zalán gyógyulását!
Szamolni
Szeptember közepéig valamivel több mint 27 ezer civil szervezethez közel 8, 3 milliárd forint érkezett a személyi jövedelemadó 1 százalékának felajánlásából. Ez már most 400 millió forinttal több, mint a tavalyi végleges szám. A felajánlók száma viszont egyelőre messze elmarad a tavalyitól is, pedig az előző évben az adóbevallás módjának változása miatt sokéves mélypontra csökkent a lehetőséggel élő adózók száma. A 2017-es visszaesést az okozta, hogy a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) bevezette az online adóbevallást, ami az adózók dolgát sok esetben megkönnyítette, ám épp ezért míg korábban mindenki találkozott az 1 százalékos felajánlás lehetőségével, az online rendszernél már nem feltétlenül. Bár voltak kísérletek arra, hogy felhívják erre az emberek figyelmét, tavaly mégis százmilliókkal kevesebb pénz áramlott ilyen formában a civil szervezetekhez. Az eddigi idei adatok alapján nehéz eldönteni, hogy az adózók és a NAV alkalmazkodtak-e viszonylag gyorsan az új rendszerhez, vagy csak a bérek növekedése kozmetikázta a tavalyi adatokat.
- A 13-15 éves gyerekek 11 százaléka dohányzik - 444
- Adó 1 százaléka beteg gyerekeknek r
- Adó 1 százaléka beteg gyerekeknek de
- Adó 1 százaléka beteg gyerekeknek karaoke
- Domain név jelentése, mire való a domain? - SEOMAX - A SEO szakértő
- Adó 1 százaléka beteg gyerekeknek 3
- Adó 1 százaléka beteg gyerekeknek 17
- Adó egy százaléka - hírek, cikkek az Indexen
- Adó 1 százaléka beteg gyerekeknek 2017
Mert nem csupán a beteg gyermekek meggyógyítása a cél, hanem az egészségmegőrzés, a szűrővizsgálatok támogatása is: pl. a védőnői szolgálatok műszerezettségének, a gyermekorvosi rendelők eszközállományának fejlesztése (hallásvizsgáló készülékek, csecsemő légzésfigyelők, magzati szívhang hallgatók, látásélesség és térlátás vizsgáló) Mert tudjuk, hogy a vidéki kis települések védőnői szolgálatának épp olyan fontos egy működő, korszerű hallás vizsgáló, vagy egy néhány tízezer forintos légzésfigyelő, mint egy budapesti kórháznak egy milliós új inkubátor. Támogatásaink eljutottak a többi között: Budapest 3. kerület, Görcsöny, Pilisszentlászló, Mocsa, Árpádhalom, Szentes, Szentendre, Jászszentandrás, Felsődobsza településekre is. Mert szoros szakmai kapcsolatban vagyunk olyan gyermek-egészségügyi intézménnyel, mint a Svábhegyi Gyermekgyógyintézet, ahol napi 12 órás rendeléssel és 24 órás házhoz hívható ügyelettel látják el a beteg gyermekeket például asztmás, allergiás betegség esetén. Mert így a támogatás eljut olyan hátrányos helyzetű kistelepülések védőnői szolgálatához is, amelyekhez szinte alig jut el más támogatás.